Nepál

 

Föoldal
Utinapló (VK)

Nepál
Utazási tanácsok
Hegycsúcsok, Látnivalók,
Városok

Élménybeszámolók
Mindenféle

Extrák

  Másik oldalam

 

Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Utazók száma
Indulás: 2010-04-15
 

Nepáli gyermekkereskedelem

Nepáli gyermekkereskedelem

Egyre nagyobb hullámokat vet az a botrány, melyet nepáli gyermekek áruba bocsátása okozott; a nehézsorsú gyermekeket elsősorban spanyol szülök „fogadták örökbe”, jelentős pénzösszegek fejében. A vizsgálatot, mely több feljelentés után indult meg, egy konkrét eset világítja meg a legjobban, ami egyértelműen utal a lebonyolítók rosszhiszeműségére is – írja a madridi napilap.

A 35 éves nepáli Nirmala Thapa, azt követően, hogy férje váratlanul elhunyt, három gyermekének nevelését és ellátását egy szeretetközpontra bízta. A megállapodás úgy szólt, hogy addig vigyáznak a három kiskorúra, amíg az anyának nem rendeződik az anyagi helyzete. Ám amikor Thapa szerette volna visszakapni gyermekeit, kiderült, hogy azokat már rég elszállították azokhoz a spanyol családokhoz, akik időközben adaptálták őket. A tranzakcióról az érintett anyát senki sem értesítette, hozzájárulását nem kérték ki. Ez csak egy azon esetek közül, melyeknek felderítését egy nepáli civilszervezet vállalta magára.

Az ügyet jogi útra terelő szervezet érdeklődött a szeretetközpontnál, ahol azt közölték vele, hogy az anya levélben mondott le a gyermekeiről, és járult hozzá, hogy azok örökbe fogadhatók legyenek. Ezzel a közléssel egyetlen baj van – jegyzi meg a lap – az, hogy Nirmala Thapa se írni, se olvasni nem tud, így nem írhatott alá egy ilyen levelet.

A civil szervezet ezen kívül további öt családnak ad jogi segítséget, akiktől összesen hét gyermeket adtak örökbe spanyol családoknak.

Az efféle tranzakciók szinte kivétel nélkül illegálisak, egyben törvénysértők – idéz az El País egy hivatalos, az UNICEF által összeállított dokumentumot. Egész iparág épült ki a nepáli gyermekkereskedelem körül, amely nagyjából azonos eljárás keretében intézi ezeket az ügyeket. A nyugat-európai családok 20.000 eurót fizetnek, a helyi közvetítők pedig megszerzik a kívánt kiskorúakat. A papírmunka – tekintettel az országban uralkodó állapotokra – nem igényel túl sok utánajárást. A szegény sorsú családok általában egy katmandui nevelőintézetbe adják be a gyermekeket, így azok sorsát már nem is követhetik többé nyomon. A családok többsége egyébként tisztában van azzal, hogy gyermekek elkerülnek tőlük; kilenc családfőből mintegy hét önszántából írja alá a lemondóleveleket – idézi a lap a jelentést.

http://globusz.net/node/1652

 

RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-