Ázsia déli részén, India és Kína között helyezkedik el Nepál kicsi királysága. Az ország történelme 2500 évvel ezelőtt kezdődött, a mongol vándortörzsek letelepedésével. Katmandu valószínűleg a 10. század körül keletkezett több falu összeolvadásával, a régi karaván és zarándok utak mentén. A letelepedő szerzetesek és kereskedők magukkal hozták vallásukat, és a legkülönbözőbb istenségeknek emeltek templomokat. A hosszú ideig külvilágtól elzárt Nepál 1951-ben megnyitotta határait a külföldiek előtt, majd 15 évvel később az ópiummámort kereső hippik paradicsomává vált. A 23 millió lakosú országban a különböző népek és vallások irigylésre méltó harmóniában élnek. Az ország lakossága számos etnikumból adódik össze, laknak itt nepáliak, majtilik, bojpurik, kiratok, magarok, gurungok, khasok, tharuk. Mindegyik népcsoportnak megvan a maga vallása, és remekül megférnek egymás mellet. Ez adja többek között Katmandu színességét és különlegességét is. Az ország hivatalos vallása a bráhmánizmus, a gyakorlatban egy, a hinduista és buddhista tanok sajátos keveréke szerint élnek az emberek.

Katmanduban nem egyszerű tájékozódni, mert nincsenek utcanevek. Néha elég az is, ha nekiindulunk tetszés szerint, látnivaló akad bőven. Voltaképpen az egész óváros egy nagy szabadtéri múzeum. A Durbar Square központjában találjuk meg a régi királyi palotát, kilencszintes lakótornyával. Főleg az épület belsejében látszik, hogy egy szegény országban a király is szerényebben él. Ami itt figyelemreméltó, az az igényes famunkák tömkelege. Amúgy ez az egyetlen tér legalább egy hetet érdemelne! Tizenegy remekbe faragott templom őrzi a régi mesterek keze munkáját.

Pathan, a főváros egyik legrégebbi tere gyönyörű pagodáival, és a világ egyik legnagyobb buddhista sztúpájával, mely Nepál fővárosában a legnagyobb. A tornyon Buddha mindenlátó szeme néz a világ négy égtája felé. Ezen a helyen forgatták "A kis Buddha" című filmet is. Swayambunath stupa világhírű buddhista zarándokhely. A föl- és levezető lépcsőn az emberfolyam nem ér véget. Menetközben kőfaragókkal, kígyóbűvölőkkel és koldusokkal is találkozhatunk. Körös-körül hindu és buddhista zarándokok. Hosszú sorok várnak arra, hogy áldozatot mutathassanak be. Pörögnek az imamalmok, égnek az áldozati tüzek, áldozati rizs röpköd, a levegőben füst és tömjén illat.

Aki szeretne látni egy istenséget közelről, még véletlenül se hagyja ki az Élő Istennő Templomát. A templomot 1690-ben emelték Síva tiszteletére. Itt lakik a Kumari. A hagyomány szerint egy fiatal lány álmot látott. Ébredése után azt állította, hogy belé szállt Káli istennő szelleme, aki azt kívánta, hogy építsenek neki templomot, s ott istennőként tiszteljék. Az uralkodó, Jaya Prakash Malla a lány démoni tekintetétől annyira megrettent, hogy azonnal száműzte. Ám ekkor feleségébe költözött át a démon, és azt mondta, hogy addig nem lesz eső az országban, míg férje az istennő kérését nem teljesíti. Így a király felépítette a templomot, ami ma is áll. Azóta a papok időről időre, bonyolult rituáléval kiválasztanak egy 3 éves kislányt, aki addig töltheti be ezt a fontos tisztet, amíg sértetlen, úgy 13 éves koráig. Utána őt kiházasítják és választanak egy újat. Kumarinak lenni nagy dicsőség. A Kumari Bahal-ba bármikor megnézhetjük az Élő Istennőt. Neki ugyanis kötelessége a belső udvar első emeleti ablakában teljes pompájában megjelenni, ha erre bárki igényt tart.

 

 

A megszámlálhatatlan emlékhely közül még egyet emelnénk ki, a Bagmati partján található Kalmochan templomot. Az építmény a nagyhatalmú Dzsang Bahadur Rána emlékére épült. A kíméletlen és kegyetlen uralkodót - aki hivatalosan "csak" miniszterelnök volt- halála után 3 felesége önként követte a halotti máglyára, ami azért érdekes mert ő volt az aki betiltotta Nepálba az özvegyégetés (szati) vallási törvényét. A templom kissé elhanyagolt, de mindenképpen érdemes arra, hogy meglátogassuk.

A város „vigalmi” negyede, a Thamel. Olcsó szállodái, európai szintű szórakozóhelyei, hegymászóboltjai, antikváriumai mágnesként vonzzák a turistákat. Az utcán fillérekért találunk keleti kincseket, csecsebecséket, alkudni viszont kötelező. Az utcai árusok tésztába göngyölt tibeti ételt, momót főznek, vagy nyársakon bivalyhúst sütnek. A nepáli konyha egyébként meglehetősen egyhangú. Az étkezések a dhal bhat tarkari-t jelentik, amely a lencseleves, a rizs és fűszeres zöldségek kombinációja. Lassit (aludttej és víz keveréke) vagy a hegyi árpasört, a changot isszák. Esténként utazók özönlik el a mulatóiról elhíresült Thamel negyedet. És hova tűnnek a naphosszat kint álldogáló helyiek? Ők ilyenkor kimennek az óváros szűk sikátoraiba, a függönyök mögött megbúvó, zárt világba. Ha napközben átmegyünk a Pátan-hídon, nagyon szép dolgokat láthatunk. Az itteni óvárosban sokkal kevesebb az ember. Szépen faragott ablakok és ajtók, díszes rácsok. Ha benézünk valamelyik kapualjba biztos találunk mögötte valami említésre méltót. Számos kicsi, de gazdagon díszített udvart rejtenek a házak. Ilyen például az Arany-templom (Kwa Bahal) mely kicsi kerengőjén szinte csak féloldalasan lehet elférni. Mindenhol van egy szerzetes, aki végigvezet az épületen, némi adományért. Egyébként, ha bárhol a városban szerzetest vagy koldulst lefényképezünk, illik nekik egy kis pénzt adni. A külváros Katmanduban elképesztően szegény. Még kopottabb és szegényesebb. Nincsenek éttermek, üzletek, látszik, erre csak az eltévedt, vagy az elvetemült idegenek vetődnek.

Nepálban az utazás nem egyszerű. Közkedveltek a pici, háromkerekű járgányok, ezek viszonylag olcsók és rengeteg robog belőlük a városban. Az utak borzasztó rossz minőségűek. Az ország nem nagyon tudja finanszírozni az útépítést, és a monszun is elmos mindent. Éppen ezért a nepáli hadsereg egyik legfontosabb feladata az útépítés. Autó nem sok van, vasúthálózat nincs – leszámítva azt az egyetlen, mintegy 100 kilométeres vágánypárt, mely Indiával köti össze - ezért marad a busz. Buszból viszonylag sok közlekedik, de kell hozzá némi lelkierő. A buszok ugyanis igen zsúfoltak. És akkor nagyon finoman fogalmaztunk. Ha szerencsénk van, kifogunk egy olyan járatot, ahol egy ülésen csak egy ember ül… A helyi buszokon farkastörvények uralkodnak: aki felfér az jöhet! Ablak nem nagyon van, és minden négyzetmilliméteren van valaki. Oxigén még mutatóban sincs, de tyúk, az rengeteg… s aki ül azon ülnek, aki áll azon állnak.

A elmaradott viszonyokat leszámítva, Katmandu csodálatos. Mindenhol titok, megkövesedett múlt, tarkabarka forgatag, ahol nyoma sincs a józan ész világának. Izgalmas kirándulás az eltűnt időt keresőknek.

http://www.kihagy6atlan.hu/temak/nagyvaros/katmanduazidotlenkiralysag/