A 'Himalayan Art' (65., 223. old.) felhívja a figyelmet, hogy a vallási témákkal foglalkozó művészetek ma is élő valóságként vannak jelen Nepálban. A 'Chitarakara'-k (Csitárákárák), ennek a művészeti ágnak a professzionális mesterei virágzó alkotók, akik fantasztikus memóriájukkal percek alatt reprodukálják az istenek és a panteon más alakjai ábrázolásának ikonográfiai részleteit. Mondanom se kell, hogy ezeket a mestereket nem a ázáni piacon kell keresni.

A velünk utazó gyerekek picinyek voltak, Amrita ötéves, a másik család sarjai kicsit nagyobbak, ebédre, pihenésekre vissza-vissza kellett térni a szállodába. Délután mégis meg tudtuk nézni a ma használt Királyi Palotát, ahol 2001-ben a királyi család ifja lemészárolta gyakorlatilag az egész családját. Magát a palotát sehol se találom, ha meglelem, adok hozzá linket. A kutatásaim azonban két nagyon érdekes eredményt hoztak. Megtaláltam a királyi család kiirtásának a leírását (angol), ahonnan a temetésről készített fotókra is rá lehet nyitni, egyszerűség kedvéért külön linket is biztosítottam. Ezek azért is érdekesek, mert a rövidesen sorra kerülő és több fotónkon megtalálható Pashupatinath (Pasupatinát) templomot és halottégető lépcsőit mutatják be ilyen kivételes alkalommal. 

fejezete (közel a cikk végéhez) azt a fantasztikus ceremóniát írja le, amikor egy 'tiszta' brámin, egy köztiszteletnek örvendő pap 84 'katto', azaz tisztátlan eledel elfogyasztásával megeszi, leeszi az eltemetett uralkodóról a bűneit. Ezt követően elefántra ültetik és el kell hagynia (gondolom, kivezetik) a Völgyet, a családját, mindent, hogy a bűnök ne kerülhessenek vissza. Ezt, mint ismert lehetőséget leírtam Indiám Bombay könyvében, de tényleges előfordulásáról csak most sikerül hírt adnom.

Innen nyugatra, a Vishnumati folyón áthajtva jutottunk el a Swayambunath (Szvájámbunát) sztupához, Katmandu és egész Nepál egyik leghíresebb nevezetességéhez. Dombra épült, 300 lépcső vezet az épülethez. Több, mint kétezerötszáz éve ismert építmény, már ezzel is a rekordok könyvében a helye, de hatalmas tégla (írják!) - malter alapzata, kockás hajóján a 'mindent látó Buddha-szemek', amelyek pontosan a négy égtájra néznek és különösen a 13 tárcsából készült kúpos tornya, amelynek csúcsáról 'tibeti' imazászlók lengenek, minden sztupa legszebbikévé emeli, valószínűleg. Ateista létemre én is forgásba hoztam jó pár imamalmot, amelyek az alapzat fala mellett rácsok mögött várják a hívőket. Szerzetesek, egyszerű hívők azonos rutinnal imádkoznak Buddhához ezen a gépesített módon. Bár 'Majomtemplomnak' is hívják a sztupát, nem ugrándozott körülötte több, mint a kalkuttai uszoda kertjében. Művészi fotót találnak róla a Nepál címoldalról nyitható 'Egy Himalája-utazás' fotógyűjtemény 'Kathmandu' rovatában. És most - rossz szokásom szerint - zavarba jöttem, mert ránéztem egy fotóra, amely a sztupa szintjén található tornyos fülkék csoportját ábrázolja és nem tudok rájönni, mik is azok? Dereng, hogy kisebb oltár-pagodák, de van köztük emléktárgy-boltocska is. A legjobb, ha megtekintik Alfred Molon fényképeit, ezek pontosan visszaadják az építmény környezetét, nagyszerűségét, hangulatát.

http://mek.niif.hu/04200/04290/html/nepal_utak.htm