Jól elkalandoztam az építészettől, magától a várostól. Pedig a város központja, a Durbar Square nagyobb és pompázatosabb, mint a katmandui. Pompázatosabb, mert itt majdnem minden épület fából faragott varázslat, amelyek pedig nem, azok a tégla-, illetve kő-templomépítészet remekei. A királyi palota egyik kisebb oltárának bejáratát sikerült akkor lefotóznom, amikor az egyik feláldozott állat belei díszítették a kapu felső keretét, míg a két oldalsón növényi áldozatok láthatók (l. a 'Patan - Pasupati' fotó-sorozat 'Patan - 10' képét). Patan jelképe lehetne a tér két végén, magas kőoszlopon látható arany- vagy aranyozott bronzszobor egyike, akár a Narendra Mállá királyt, akár a térdeplő Garudát ábrázoló, de szívdobogtatóan szép isten-szobrok néznek a térre a palota faláról is. A tér központi helyét foglalja el a nyolcszögletű Krisna-kőtemplom, amely amellett, hogy építészeti remekmű, a nyolc oldalával az előtt a nyolc feleség előtt tiszteleg, akik állítólag szatít követtek el, amikor királyi férjüket hamvasztották! Ismert, hogy 1723-ban épült. A tér egyik oldalán pagoda-templomok sorakoznak: Degutale, Taleju, Hari Shankar, a Krisna-kőtemplom szomszédságában pedig a Jaganarayan templomot csodálhattuk. A tértől mintegy 700 métert kell sétálni, hogy a ritkaságszámba menő nepáli tégla-templomépítészet gyönyörű példányát, az Ezer Buddha vagy Mahabauddha templomát láthassa a vándor. A kék és vörös színekben pompázó templom minden téglájának vagy tégla-csoportjának külső felületére domborművet faragtak: kis Buddha-figurákat, virágokat.
Patant nem tudom elhagyni, anélkül, hogy ki ne emeljek ide a baloldali oszlopban nyitható 'Patan-1' linkről egyetlen fotót, az 'Arany Kolostor'-ról. Nem emlékszem rá, lehet, nem is láttam. Viszont a szíven belesajdult, amikor találkoztam vele a Web-lapon. Gyönyörűséges, különlegesen keleti, és buddhista (Hiranyavarna Mahavihara a becsületes neve, amiből a Mahavihara nagy kolostort jelent), valószínűleg a buddhista emlékek egyik legvarázslatosabbja!
Patanból érhető el Jawalakhel, a tibeti menekülttábor, ahol elég nyomorúságos körülmények között élik tisztességes életüket a kínai megszállók elől menekültek: nem könyöradományokra várnak, hanem dolgoznak, alkotnak, elsősorban szép szőnyegeket készítenek. Valami apróságot mi is vettünk.
A Mállá-királyságok legnagyobbika és legépebben megőrzöttje, Bhaktapur (Baktapúr), másként Bhatgaon is mindössze tizenkilométerre van Katmandu központjától. Jó félnapos kirándulás, ha a felszínt vakargatja az ember, és ámuldozik (mint mi), néhány hónap, ha elmélyedten, félig-meddig tudományosan kutakodik valaki és végtelen idő, ha a bátor kutató azt hiszi, valaha is a mélyére láthat a sok rejtélynek. Ugyanakkor a 'déjà vu' érzéssel is meg kell küzdenie a látogatónak, ha Katmandu és Patan utánra sorolja Baktapúrt. A népességszámot tekintve kisebb település egyetlen főutcából áll, ami a királyi központ nagy kapuján keresztül visz a Durban Square-re. A király palotája mindegyik párjánál szebb, mert mind az 55 ablaka a fafaragás legmagasabb művészi szintjét tárja a szemlélő elé. Közvetlenül mellette csillog-bűvöl a híres 'Golden Door' (Arany Kapu), a királyok magántemplomának, a Taleju (Taledzsu) templomnak a bejárata. A kaput leírni nem lehet, látni kell. Az arannyal bevont finom faragások tündökölnek a nappali fényben, az istenek, istennők, kígyók, virágok özönéből - ami a kis aranyozott Buddha-szobrok hátára emlékeztet - kiemelkedik a felső ív csúcspontját elfoglaló Garuda. A kapu fiatal, mindössze 300 éves. A Völgy korban egyik legidősebb fa-épülete, a Dattatraya-templom viszont az itteni Durbar Square egyik büszkesége, 1427-ben épült. Az épület egyik méltán híres dísze a páva-ablak, de a többi ablaka is a patani fafaragások szintjét képviseli. A tér számtalan pagoda-temploma mintha igazolni igyekezne a város nevét, ami magyarra 'hívők városá'-nak fordítható, csak felsorolni tudok párat: Krisna-templom, Síva-oltár, Batszala-templom, Faszidega-templom, Pasupatinát-templom.
Ha jól emlékszem és jól értékelem a saját fotóimat, három kőoszlop is van a téren, két Mállá király és egy imádkozó Garuda néz a térre 8-10 m magasból. Mindegyik csillogó ékszere a történelemnek és a hinduizmusnak. Külön tanulmányt érdemelne, miért annyira népszerű Nepálban Garuda, aki tulajdonképpen nem isten (?), csak a Ramajana egyik kulcsfigurája, a Ráma istent repülőgépként fuvarozó madár, sok indiai szerint egy valaha-volt repülő-eszköz megjelenítése.
http://mek.niif.hu/04200/04290/html/nepal_utak.htm |
AJÁNLOM AZ OLDALT
