|
Mielőtt elbúcsúznánk Nepáltól, három témát meg kell még említenem.
Mindenekelőtt a nepáliakról. A nepáli fotógyűjtemény - ahonnan ide jutott, kedves olvasó - 'Arcok' rovatának címképe mindent elmond helyettem. Amit ennek a kötéssel foglalkozó nénikének az arca kifejez, az Nepál. Békés, nagyon barátságos emberek. És dolgosak. Hogy erre miként következtethet egy utazó, aki négy kurta napot tölt az országban? Elsősorban a földekről. Ebben a rendkívüli magasságban, hegyi terepviszonyok között a földeket szépen, alaposan művelik meg, az évezredek alatt kialakult teraszos művelés magas mezőgazdasági kultúráról tanúskodik. Az állattartásba is bele-bele tudtunk pillantani, de a fotók jobban igazolják: nagy állatállományt nevelnek és - úgy tűnik - nem rosszul. Ha tovább elemezzük a tevékenységeket, nem kétséges, hogy a dolgos karakter tehetséggel is párosul. Bár a piac és a régiségboltok nem jellemzően tehetség-tükrök, valamit mégis elárulnak arról, hogy tehetséges nép, illetve népek lakják ezt a hegyi világot, akiknek a kézműipara nem szorulna háttérbe sehol a világon. A művészetekre még rögtön visszatérek egy rövid pillanatra.
Mit fejez ki még a hétköznapok utcája Nepálban? A mélységes vallásosságon túl a keleti tarkaságot, színességet, mind ruházkodásban, mind a díszítőkészségben. Nem találom a megfelelő szót arra, hogy ez a tarkaság valahogy keményebb, tömörebb, mint Indiában, a minták kevésbé szakadnak el a földtől, egyszerűbbek, keretbe fogottak. De tarka itt a közlekedés is, színesek a riksák, a motoros riksák, de a szóló motorok is. Autót ritkán látni és azok kevésbé díszítettek.
Elegáns tartást ad a férfiaknak a gurka-kalap, minden őr, katona, rendőr és civilek is hordják, bár azok inkább karima nélküli süveget viselnek, szeretik a mellényt. Ha nem Indiából, akkor innen merítette a Nyugat a piercinget, a nők ritkán láthatók nélküle.
És az indiai szadukon - ha lehetséges - túltesznek az itteniek, a szakálluk, elhanyagolt, göndör szakálluk a földig tud érni, az arcukat sokszor a felismerhetetlenségig festik ki, a cicomáik utánozhatatlanul vadak. Az egyik fotómon lekaptam fehér szoknyába öltözött, fura fejfedőt viselő fiatalembereket, akiknek a ruháját vérfoltok csúfították, futólépésben igyekeztek a Hanuman-szobor mögött a Királyi Palota bejárata felé. Áldozat-bemutatásról jöhettek, talán papok voltak, meglepő látványt nyújtottak.
Indiával ellentétben, ahol a művészeti alkotásokat, templomokat belülről is szemlélhette az ember és számtalan kiváló múzeumi gyűjteménnyel ismerkedhettünk meg, Nepálban szinte kizárólag a külcsínt láthattuk. Sokáig gondolkodtam, foglalkozzak-e itt az ország művészetével, de félek, a nagyon hézagos saját ismeretanyagból nem telne a forrásokból merített leírások életszerűvé tételére, ezért inkább csak utalok olyan Web-oldalakra, amelyekben lapozgatva áttekinthető - nyelvismeret nélkül is - a gazdag anyag. Két forrás, a 'Nepál művészete és vallásai', valamint a 'Nepál festészete' a létező alkotásokkal foglalkozik, a 'Nepál elrabolt művészeti értékei' viszont azzal a csodálatos és mennyiségileg elképesztő kincsről, amit az utóbbi években raboltak el és amelyek pótolhatatlan veszteséget jelentenek.
Emlegettem dinasztiákat, királyokat, nem tehetem meg, hogy legalább vérszegény vázlatban, tőmondatokban ne írjak Nepál történelméről. Önökkel együtt tanulom.
http://mek.niif.hu/04200/04290/html/nepal_utak.htm |
AJÁNLOM AZ OLDALT
