Létezik egy mondás: Megszeretni egy pillanat is elég, feledni egy élet is kevés. De ugyan ki akarnál elfelejteni Nepált, ha egyszer megcsodálhatta ezt a hegyóriások lábainál megbúvó kis országot? Ezt az ellentétekben gazdag királyságot? Talán sokan hallottak már a maoista felkelőkről, de hallottak a hegyekben élő Jetiről is. Az ország déli területein majdhogynem trópusi az éghajlat, északon pedig ott az örök hó birodalma, a Himalája.


Azok, akik csak Nepálra kíváncsiak, valószínűleg repülővel érkeznek Katmandu Nemzetközi repülőterére és ha szerencséjük van, akkor már jóval azelőtt, hogy kilépnek a repülőgép ajtaján, rájönnek, hogy érdemes volt megtenni ezt a hosszú repülő utat, hiszen szép időben az ablakon kinézve magunk előtt láthatjuk a Himalája vonulatait. Sokan már ezzel a látvánnyal is megelégednének, akik nem, azok izgatottan teszik meg az első lépéseket már a reptéren. Gyorsan kitöltik a 30 napos vízumkérő lapot és befizetik a dollárban megszabott vízumdíjat és máris a segítőkész nepáliak gyűrűjében találják magukat a reptér kijáratánál, ahol természetesen a segítségért cserébe néhány dollárt vagy rúpiát várnak.

A hátizsákos turisták útja legtöbbször a Thamel városrészbe vezet, ahol olcsó szállások közül lehet válogatni és igazán érdekes hangulata van a kis boltok tucatjával, az éttermekből kiszálló ínycsiklandozó illatokkal, ami keveredik a teaboltok és füstölők illatával.


Katmandu az ország fővárosa, mely 1300 méterre fekszik a tengerszint felett és a Katmandu-völgyet több 3 ezer méteres hegycsúcs is övezi. De attól függetlenül, hogy a környék milyen csodás, maga a város szmogos, füstös, zajos és tömött. Nem lehet csak úgy gyanútlanul nézelődni az utcákon, mert sosem tudhatjuk, hogy éppen honnan vág ki elénk egy helyi motoros, vagy egy kerékpáros, akik csak a dudát ismerik. Továbbá azért is kell elővigyázatosnak lenni, mert észre sem vesszük és máris egy halom „egyedi műkincs” friss birtokosai leszünk, persze súlyos rúpiáért cserébe.
Ugyanakkor az állandóan nyomunkban lévő árusokat meg lehet szokni és jó vételeket is lehet csinálni, ha igazán kitartóak vagyunk, már ami a saját árainkat illeti. Persze európai embernek néha már kellemetlen olyan alacsony árat mondani, amit mond, és amennyiért végül egészen biztosan megkapjuk a kiszemelt portékát.

A belépőkből viszont nem lehet alkudni, de biztosak lehetünk benne, hogy megéri megváltani a jegyeket, mert nagy csodákat láthatunk, ha sorra végig járjuk a Katmandu-völgy három királyi városát. Ami már egybeépült, így az egész igazából Katmanduban található.
Mindhárom város – Katmandu, Patan és Bhaktapur - építtetett magának egy Durbar teret, mely nepáli nyelven palotát jelent. A Malla királyok a XIV. századtól a XVIII. századig rengeteg furcsa nevű palotát és templomot építettek. Bármelyik Durbar téren órákig nézelődhetünk, sétálhatunk a hindu paloták, templomok között, melyek közül napjainkban már egyet sem laknak. Ha megállunk egy-egy pillanatra, úgy érezzük magunkat, mintha egy keleti színház előadását látnánk, ahol mi is szereplői vagyunk, mert egész biztos, hogy egy árus már meg is talál minket. Vagy éppen belép a fényképezőgépünk látószögébe egy ál-szádhu, azaz ál-szent ember, akik azzal keresik a napi betevőt, hogy jó pénzért fotóztatják magukat a turistákkal.

A legelterjedtebb vallás ezen a vidéken a hindu, de vannak buddhisták is. Érdekes, hogy a hinduizmus sokkal inkább elterjedt, pedig éppen ebből a kis országból származnak Buddha, azaz Guatama Sziddhártha herceg és az ő tanai, melyek kissé átformálva adják a hindu vallás alapjait.

A vallásokhoz, legyen az akár buddhizmus, akár hindu vallás, hozzá tartoznak a sztúpák, a csortenek és a mindenhol megforgatható imamalmok, valamint a színes imazászlók, melyek a szél segítségével viszik el imáinkat az isteneknek, melyből a helyi idegenvezetők szerint 300 milliót tartanak számon!

A színes, szélben lengedező, néhol már teljesen kifakult imazászlókkal a hegyekben is mindenhol találkozhatunk. Mert ha már Nepálba eljutottunk, egy kicsit a hegyeket is meg kell csodálni, hiszen ez is hozzátartozik. Sőt, talán a legnagyobb vonzerő, hiszen a legtöbb hegymászó, aki szeretné meghódítani a világ tetejét, azaz a Mount Everestet, vagy nepáli nevén a Sagharmatát, az innen indul. Aki nem fanatikus hegymászó, de látni szeretné a földünk legmagasabb csúcsát, az egy másfél órás sétarepülésre indulhat a Buddha Air egy kis 20 fős gépével, ahol, ha csak messziről is, de megpillanthatja a csúcsot.
Ha ennél kicsit többet szeretnénk látni a hegyekből, akkor tehetünk egy több napos gyalogtúrát az Annapurna szentélybe, ahol már tényleg igazán magas hegyek veszik körül azt, aki felkaptat a meredek sziklalépcsőkön, mint például a 7219 méteres Annapurna South, vagy a halfarkú szent hegy, amit még sosem mászott meg ember, a 6993 méter magas Macchapucchare.

Az Annapurna szentélyben tett túrák kiinduló pontja, Nepál második legnagyobb városa, Pokhara. Ez egy kedvelt üdülőváros a Phewa-tó partján. A part menti főúton megszámlálhatatlan sok kis üzlet és étterem biztosítja a hangulatot. A tájat pedig akkor csodálhatjuk meg igazán, ha felkapaszkodunk a tó túlpartján álló Világbéke Pagodához. Szép időben a panorámával betelni sem tudunk, időnket csak az korlátozza, hogy a csónakossal mennyi időre alkudtunk meg, míg visszajön értünk.

Ha pedig egy kis dzsungel túrát szeretnénk tenni, akkor ebben a kis országban ezt is megtehetjük, ha ellátogatunk a Royal Chitwan Nemzeti Parkba. Bár azzal számolni kell, hogy az utazás okozhat némi kellemetlenséget, hiszen ha nem belföldi repülőjárattal akarjuk elérni célunkat, akkor az igen rossz utakon kell végig zötyögnünk, bár a táj helyenként feledteti az utak rossz minőségét, vagy éppen azt, hogy a katonai torlaszoknál akár hosszú órákat kell eltölteni.

A Chitwan Nemzeti Parkba érve egy más világ tárul a szemünk elé, és még el sem érjük a szállásunkat, máris találkozhatunk fürdőzni induló elefántokkal. De az ilyen élményekből nekünk sem kell kimaradni, ha néhány napot ott töltünk, akkor egészen biztosan kipróbálhatjuk milyen érzés a vízben fürdőző elefánt hátára újra és újra felmászni.

Viszont szigorúan tilos vezető nélkül elindulni a dzsungelbe, mert itt valóban nem idomított állatokkal találkozunk, hanem vadon élő szarvasokkal, majmokkal, orrszarvúkkal vagy éppen tigrisekkel. Sokkal inkább ajánlott a szervezett dzsungel túrákból választani, hiszen tehetünk gyalogtúrát is, ahol az első dolog, hogy a helyi vezető ismerteti a menekülési lehetőségeinket, attól függően, hogy éppen milyen állattal találkozunk. Vagy megtehetjük, hogy elefánthátra szállunk és ennek a kedves állatnak a segítségével láthatunk saját szemünkkel orrszarvút, vagy ha nagy szerencsénk van, akkor egy tigrist is akár.

Ennyi sok élmény vár ránk, ha felkeressük ezt az országot, de vigyázni kell vele, mert elülteti bennünk a vágyat, a VISSZATÉRÉS VÁGYÁT!

http://www.virtus.hu/?id=detailed_article&aid=194