Az emberek a háború elõtt nagyon kedvesek voltak. Nagyon, nagyon türelmesek, jókedvûek, és nagy érzékük van a nyelvekhez. A turista irodákban dolgozó idegenvezetõk, tulajdonosok három-négy nyelven perfektül beszélnek. De egy vad, távoli nepáli faluban, ahova gyalog kell menni egy hetet, s a falu mindössze ötven ház, és ötszáz lélek, ott is beszélnek angolul. Nagyon okosak. Sok kis nemzetség él együtt, vagy harmincnyolcféle, pedig nem nagy az ország, fõleg Indiához viszonyítva. A politika most nagyon figyel a kisebbségekre. Nem beszélnek arról, ki melyik nemzetségbõl jött, Perzsiából származó csetri, nevári vagy serpa származású. Az adatokat sem igen lehet már tudni, hogy melyik nemzetséghez hányan tartoznak. Arra számít a vezetés, hogy így kevesebb az ütközési felület. Ez az ország egy királyság, nem érdeke a kis nemzetek megerõsítése. A serpák elég gazdagok, a nemzetség számát mégsem lehet tudni. A múltban a neváriak lakták Katmandut, de azóta nagyon sok bráhmana költözött át Indiából a nepáli fõvárosba. Az ország egyharmada buddhista, ha jól tudom és nagyon sok a hindu, talán hatvan százalék.

Mivel ma már nincs nyilvántartás, mindenki azt mond, amit akar, és persze mindenki a gazdag s elõkelõbb népcsoportokhoz akar tartozni. A nemzetségeket kasztának hívják, és névleg bárki tartozhat egy magasabb kasztába, ha a helyzet úgy kívánja. Nepálban találkoztam a magar nemzetséggel is, de nem sokan vannak.

http://www.tirtha.org/buddhism/.-egy-szentk-amit-minden-nap-kifestenek.html