2004. februárjában volt szerencsém Nepálban tölteni 10 napot. A Travel Service járatával indult neki kis 20 fős csapatunk,hogy felfedezzük ezt a távoli országot. A csoport leginkább utazási irodásokból állt össze. A gép elég sok késéssel indult és csak harmadik nekifutásra sikerült a felszállás. A meghibásodást jelző gomb hibásodott meg és hibát jelzett,pedig minden rendben volt a gépen. Elég ijesztő mikor nekilódul a gép a kifutón,felbőg a motor, várod,hogy emelkedni kezdjen aztán egyszercsak lelassul és visszagurul a terminálhoz. A második sikertelen felszállás után már szivesen hazamentem volna. Harmadszorra aztán sikerült a levegőbe emelkedni. Egy dubai megállás és 14 óra repülés után aztán megérkeztünk Kathmanduba. Kathmandu repteréről annyit kell tudni,hogy az egyik legnehezebb leszállópálya,mert magas hegyek övezik és csak tapasztalt oktatópilóta teheti le a gépet.
Kathmandu Nepál fővárosa,de a legmagasabb épület a mi 8 emeletes szállodánk volt. Az épületekre jellemző,hogy féligkészek. Az alsó szint általában egy üzlethelyiség. Arra épül a konyha ahol a család éli a hétköznapokat és a felsőbb szinteken vannak a lakószobák. A legtöbb épület max. 2 szintes és fémhuzalok állnak ki a tetejéből. Vakolva egyik sincs. Az áramot az 50-es évek óta ismerik.Számomra az egyik legfurcsább dolog a sok kólareklám volt. Az útszéli legszakadtabb viskó oldalán is virított legalább egy.A szálloda nagyon szuper volt, 5*-os. Telefont nem tudtunk használni,de volt internet és így tartottuk a kapcsolatot a hazaiakkal. Az ellátás fenséges volt, svédasztal reggel, délben,este. Az indiai és kínai konyha ételeit kóstolhattuk meg. Olyan igazán nepáli étellel nem találkoztunk. Nagyon odafigyeltünk mit eszünk,nyers ételt sosem fogyasztottunk, gyümölcsöt is csak meghámozva és a tejtermékeket is csak forralva. Utcán nem is próbálkoztunk :)
Megérkezésünkkor a szálloda bejáratánál egy piros pöttyöt kaptunk a homlokunkra,amit tikának hivnak. Ez végül is egy áldás. Reggel is minden családban a családfő ezzel áldja meg a családtagokat ébredés után. Az emberek kis erszényben hordják ezeket a porokat és rendszeresen használják is. Tele a város istenszobrokkal és amikor valaki elhalad egy mellett akkor bekeni és sokszor ételt is áldoznak, legfőképp rizst. Ez náluk a mindennapi rutin része.
Első napunkat Kathmanduban töltöttük. Először felkerestük a Durbar teret. Durbar tér szinte minden nagyobb városban van. Régen Nepál területén sok kis királyság létezett és minden királyságban volt egy főtér,ahol a királyi palota és sok templom állt. Nepálban a lakosság nagy része buddhista vagy hindu. A két vallás követői jól megférnek egymás mellett. A templomok is egymás mellé épülnek. Az emberek itt élik életüket a templomok tövében. Hétköznapjaikat teljesen átszövi a vallás. A szerzeteseket szent embereknek tartják. A bűnözés elég ritka,mivel a lélekvándorlásban hisznek és úgy tartják,hogy következő életükben megfizetnek bűneikért. Érdekes,hogy mivel a teheneket szent állatnak tartják,meggyilkolásáért ugyanolyan büntetés jár,mint emberölésért. Nagyon sok embernek nincs munkája, az országnak szinte a 80%-a szegény.Fura volt,mikor első nap kiléptünk az utcára és rögtön körülvettek minket asszonyok, gyerekek. Viszont nem kéregettek, hanem árultak. Tigrisbalzsamtól kezdve mindenféle házi készítésű holmikig. De amint szétszéledt a csoport és egyedül sétálgattam,szinte tudomást sem vettek rólam.A nők leginkább népviseletben járnak,de a férfiakon sok nyugati stílusú ruhát láttunk. A buddhista vallásban a fejnek van a legnagyobb szerepe. A fej gondolkodik, a kéz végzi a munkát,az altest pedig az utolsó helyre szorul. Ennek megfelelően is öltözködnek. Mikor mi ott jártunk nem volt túl meleg, reggel kellett a kabát,napközben pedig pulóver. A helyiek sapkát,sálat hordtak,hogy védjék a fejüket,de zokni nélkül járnak,papucsban,mert a láb nem fontos. Még a kicsi gyerekek is mezítláb szaladgáltak.Nem vagyok jártas a vallásokban,ezért amit itt leirok azt ottani idegenvezetőnktől hallottam, Madantól, és emlékezetből próbálom elmondani,tehát ne vegyétek pontos információnak :)
A hinduk több isten létezésében hisznek. Visnu, az egymást követő világok fenntartója. Megtestesülései Krisna és Ráma. Brahma, a világ megteremtője, főistenként is tisztelik. Siva, a mindenség teremtő és pusztító erőit képviseli. Nekem úgy tünt ő a legkedveltebb isten és róla hallottam a legtöbbet.Másik közkedvelt isten, Ganésa,aki az akadályokat segít legyőzni. Elefántfejjel ábrázolják és őt azonosítják a Gangesszel is.A régi épületek nagyon jó állapotban fennmaradtak. Leginkább fából épültek és gyönyörű,aprólékos faragások díszítik, általában valami vallási témával.A látképet nagy mértékben elcsúfítják a vezetékek. Mivel nem régóta használják az áramot, ezért mindenhol ilyen összetákolt oszlopokat,vezetékhálózatokat találtunk, gondolom nincs sok szakember.Az emberek többsége kereskedni próbál, ki így ki úgy.
Következő nap megnéztük Nepál egyik legismertebb műemlékét a Swayambhunath sztupát. 2 km-re Kathmandutól egy hegy tetején találtunk rá a majom-templomnak is nevezett épitményre. Vajon miért is nevezhetik majom-templomnak?Mert rengeteg majom él a falak között :) Méghozzá nagyon is jól,mert az áldozati oltárokat dézsmálják és előszeretettel lopkodnak az óvatlan túristáktól.A sztupához egy lépcsősor megmászásával juthatunk el,ami ha minden igaz 365 lépcsőfokból áll.A lépcső tövében már árusok várják a látogatókat és több kisebb sztupát is megnézhetünk. Mindenhol színes kis zászlócskák lógtak a fákról, épületekről. Ezek az imazászlók szinte az egész hegyoldalt belepték. Közelről nagyon szépek, imák vannak rajtuk nepáli nyelven. Bárki vásárolhat ilyet és felkötözheti ahova szeretné és az imája a szelek szárnyán jut el az istenekhez. Elindultunk a lépcsőkön. Igencsak figyelnünk kellett a fejünk fölé,mert majmok ültek az út fölé hajló ágakon és nem nézték éppen mit hova ürítenek :) Ottjártunkkor épp munkások szorgoskodtak és a hátukon cipelték fel a köveket,hogy kijavítsák a lépcső hibáit. A hegy tetején áll maga a sztupa, körülépítve házakkal,szentélyekkel. A sztupa egy építmény,nem épület,belül üres és általában szent tárgyakat,ereklyéket őriznek benne. Buddha testét szimbólizálja, a szemek Buddha szemei amik mindent látnak. A tetején lévő korongok a különböző,egymásra épülő életeket jelentik,melynek a tetején ott a lélek szabadsága, a nirvana. Ha valaki jobban tudja,javítson ki.A sztupa körül végig imamalmok és oltárok találhatóak. Az imamalmokat a szerzetesek forgatják imádság közben. A sztupát az óra járásával megegyező irányban kell háromszor imádkozva körbejárni. Nepálban nem temetik el a halottakat,hanem elégetik őket és a hamvakat a folyóba szórják. Majd erről is mesélek a késöbbiekben. Viszont a gazdag emberek,hogy emlékezzenek rájuk kis sztupákat építtetnek síremlék gyanánt és ezeket itt helyezték el a sztupa körül.A sztupa körül lakóházak állnak. Ezekben élnek a szerzetesek és azok akik az idelátogató turistákból szeretnének megélni. A sztupa tövében is ugyanúgy zajlik az élet,mint lent a városban.
Mikor ott jártunk épp sztrájk volt. A maoisták felszólították a népet,hogy tüntessenek a választások ellen,ezért a városokban mindenhova katonák kisértek minket,valamint a városok kivezető útjain igazoltatások voltak. Ez olyan formában folyt,hogy MINDEN járművet megállítottak és MINDENKIT igazoltattak. A buszokat is megállították, mindenki leszállt, átsétált az ellenőrzésen és visszaszállt a buszba. Ránk ez szerencsére nem vonatkozott. Az idegenvezető, a buszsofőr és még egy kisérő jött velünk mindenhova az országban és gondolom némi kenőpénzzel simították el az utunkat. Erről nem nagyon mertünk kérdezgetni,de amint kiértünk Kathmanduból,idegenvezetőnk,Madan nyelve megeredt és nagyon sokat mesélt az ország helyzetéről.
Nepál királyság,de az 1990-es évek elején az elégedetlenkedések hatására a király beleegyezett a demokratikus kormány létrehozásába. Neki maradt a reprezentációs szerep és a kormány kezébe került az irányítás. Viszont a nagy korruptció miatt gyakoriak a kormányváltások és a király 2 éve feloszlatta az épp hatalmon lévő kormányt, átvette a hatalmat és szükségállapotot rendelt el.Mi pont ebbe a feszült helyzetbe csöppentünk bele. Ezért is kísértek mindenhova fegyveresek és ezért volt a sok igazoltatás. Maga a nepáli nép békés és a vallást követve él,de van egy csoport a maoisták akik a király ellen fordultak és gerillákként élnek a hegyekben. Ők gyakran követnek el akciókat a politikusok ellen és sajnos turistákat is támadtak már meg. Ottjártunkkor épp sztrájkra szólították fel az embereket és emiatt a rendőrség letiltotta a forgalmat. Az elégedetlenség akkor kezdődött amikor lemészárolták az előző királyt és családját. Ő nagyon népszerű király volt. Egy szokásos családi vacsorán ahol mindig megjelent a család összes tagja,a király egyik fia berontott és mindenkit megölt, majd magával is végzett. A jelenlegi király,a régi király testvére érdekes módon pont nem tudott résztvenni a családjával ezen a vacsorán. A nép azt suttogja,hogy ő tervelte ki az egészet. A király egyik testőre aki túlélte a támadást,elmenekült az országból és azt nyilatkozta,hogy látta a fiú holttestét a parkban és rohant,hogy szóljon a királynak és akkor történt a mészárlás. Tehát nem ő tette.
Térjünk vissza kicsit a valláshoz. Említettem Sívát,aki az egyik legnépszerűbb istenség Nepálban. Úgy tartják,hogy Síva egy lánygyermek képében képes megtestesülni,ezért mindig van egy kislány akit az élő Sívának tekintenek. Ez nagy megtiszteltetés,ezért a szülők mindent megtesznek,hogy az ő gyermeküket válasszák ki. 4-6 éves kislányokat lehet "nevezni" erre a címre és szörnyű próbákon kell átesniük. Mindig ősszel tartják a kiválasztást. Lemészárolnak több tucat állatot és a gyerekeknek végig kell nézniük. Aki nem fakad sírva az bekerül a következő fordulóba. Egy sötét szobában kell eltölteniük több órát. A szoba tele van csontokkal és a lemészárolt állatok fejével. Egy nyiláson keresztül figyelik a gyerekek reakcióját és a legbátrabb lesz a kiválasztott. Ez a tisztség az első vérzésig tart. Ez lehet egy egyszerű vágás is,de ha nem történik semmi baleset,akkor a leányzó nagylánnyá válásával ér véget. Addig egy házban él,minden lépését figyelik, nem csinálhat semmit. Leváltása után is nagy tisztelet övezi,de sajnos férjhez menni nem tud,mert azt a fiút aki ilyen lányt vesz el, balszerencse fogja érni. Felkerestük a lakhelyét,de csak pár másodpercre pillanthattuk meg. Nem szabad fényképezni őt,ezért egy ember ült az ablakban,megvárta amig mindenki elrakta a gépét és utána mutatta meg magát a lány. Olyan 7-8 év körüli lehetett. Integetett nekünk,de nagyon unott arca volt,látszott,hogy nincs kedvére ez az élet. Szinte semmit nem csinálhat,nehogy megsebesítse magát. Tanítók járnak hozzá és ünnepélyeken kell résztvennie.Egy másik érdekesség, ha valaki egy istenséggel álmodik az utána szent ember lesz. Ha pedig egy létező helyről álmodik ahol megjelent neki az az isten,akkor azt a helyet szentnek tekintik és rögtön oltárt is állítanak neki.
Nepál második legnagyobb városa Patan. A Kathmandu-völgyben, Kathmandutól 5 km-re található. Csak egy folyó választja el a fővárostól,de sokkal csendesebb,nyugodtabb. Az itt található Durbar-tér a legnagyobb,legszebb itt Nepálban.A Durbar-tértől nem messze parkolt le a buszunk és gyalogosan közelítettük meg a teret. Patanban a saját bőrünkön tapasztalhattuk az ottani feszültséget. Amikor kiértünk a térre, idegenvezetőnk hirtelen izgatott lett és félreterelt minket egy félreeső teraszra. Mint kiderült egy tüntetés kellős közepébe csöppentünk. Maga a felvonulás békésen zajlott,de sok volt a fegyveres.Itt található az aranytemplom is. Az udvarára csak mezitláb vagy gumitalpú cipőben lehetett bemenni, a templom belsejébe pedig csak hithű emberek léphettek. A templomban szerzetesek élnek,akik messziről zarándokolnak ide,hogy pár hónapot itt töltsenek. Ez idő alatt nem tisztálkodnak és azzal töltik minden idejüket,hogy a templomot tisztogassák. Patkányok is élnek itt. Volt szerencsém egyet közvetlen közelről megszemlélni. Megálltam a bejárat elött két nagy szobor mellett. Fél szemmel láttam,hogy az egyik szájában megmozdult valami. Hát egy patkány. Mire odakaptam a fejem már csak a farka vége lógott ki.
Következő nap Pokharába indultunk,ami kb. 120 km Kathmandutól,de 6 óra alatt tettük meg az utat.Nepál úthálózata katasztrófális. A nagyobb városok között van csak betonozott út,de csak 2 sávos és nagyon rossz állapotú. Kevés a személyautó, leginkább teherautókat és tömött buszokat láttunk. A legtöbb út hegyek között kanyarog. Egyik oldalon sziklák,másikon a mélység. Korlát nincs. Ha a nyári esőzés elmossa az utat,akkor nem nagyon javitgatják. Láttunk pár lezuhant buszt,kamiont. Nepáli sofőrük őrült módon nyomta a gázt és a dudát.Nagyon rosszul viseltük az utazást,pedig máskor nem okozott gondot a buszozás. Egyrészt a kanyarok,másrészt a halálfélelem. Voltak páran akik italoztak,aztán végigaludták az utat,de én sajna nem iszom :) Madan nagyon sok érdekeset mesélt útközben, márcsak ezért is érdemes volt ébren maradni.Félúton tartottunk egy rövid pihenőt. Ebédeltünk,ami nagyon érdekes volt. Mindenkinek egy forró vaslapon hozták ki az ételt és még sült.A pihenőhelynél van egyébként Nepál egyetlen függővasútja,ami egy templomhoz visz fel és egy folyó felett ível át.
Pokhara egy csodaszép tó partján fekszik az Anapurna lábánál. A gazdagabb nepáliak kedvenc üdülőhelye és innen indulnak a hegymászók is az Anapurna meghódítására. Megnéztük Pokhara vízesését. Nyáron az esős időszakban megduzzad,de mi télen voltunk, így nem volt olyan látványos. A vízesés neve: Patale Chhango,de Devi's Fall-ként is ismerik. A történet szerint 1961-ben egy svájci házaspár járt ott és megmártóztak a vizesésben. Egy hirtelen támadt hullám elsodorta a nőt és meghalt. Az ő neve volt Devi.Másik nevezetessége Pokharának a városi csatorna :) egy épitészeti megoldás miatt. A víz egy betonvájatban folyik át egy folyó felett. Egyébként a városok csatorna-rendszere nincs igazán kiépítve. A folyók szemetesek, szemétszállítás alapból nincs. Mindenki oda borítja a szemetét ahova akarja.Felkerestünk egy kis templomot,ahová a helyiek járnak áldozni. Elviszik a kiszemelt állatot,egy ember segitkezik a leölésében, a vérét feláldozzák a többit pedig hazaviszik és ebéd lesz belőle :) Leginkább szárnyasokat áldoznak, a gazdagabbak pedig birkát,kecskét.
Két éjszakát töltöttünk Pokharában,majd tovább indultunk délre a Chitwan Nemzeti Parkba.Ez az utazás sem bizonyult kellemesebbnek. A legveszélyesebb egy leszakadt híd volt. Nem építették még újra,hanem a hegy oldalába véstek egy keskeny utat helyette. A rémálomszerű buszutazás után eljutottunk Nepál déli részére,a Chitwan Nemzeti Parkba. Itt a hegyeket síkság váltja fel. A helyiek dzsungelnek hívják az itt található erdőket,de szerintem közelebb állnak a mi mérsékelt égövi erdőinkhez. A nemzeti parkban indiai orrszarvú és bengáli tigris is él.Beértünk egy kis faluba,ahol terepjáróra cseréltük buszunkat és azzal jutottunk el az erdő szélén lévő szállásunkig. Hihetetlen látvány volt amikor egy kisebb kereszteződéshez érve egy elefánt karaván keresztezte utunkat. A helyi lakosok együtt élnek ezekkel a hatalmas állatokkal és a mai napig is szállításra,egyéb munkavégzésre használják őket.Szállásunk egy főépületből és 10-12 kis bungalóból állt. Kávéval és teával fogadtak minket,amig elkészültek szobáink.A bungaló egy pici szobából és egy fürdőből állt. Áram nem volt,gyertyával világítottunk vacsoránál is. Éjszakára pedig forró vizes palackot kaptunk a takarónk alá. Melegvíz volt szerencsére,igy a tisztálkodással nem volt gond. Nappal kellemes volt az idő,de éjszakára nagyon lehült a levegő.
Megérkezésünk után rögtön elefánttúrára vittek minket. Láttam már élőben elefántot az állatkertben,de ez leirhatatlan milyen érzés volt ott állni és közvetlen közelről nézni ezeket a hatalmas állatokat. Volt egy fából ácsolt beszálló,ahonnan be tudtunk mászni az elefánt hátán lévő szerkezetbe. Négy ember fért el egy elefánton,egymásnak háttal,sarokra ülve. Felszálltunk az elefántokra, négyen voltak és mindegyikük neve Kálira végződött. Káli Siva isten felesége és bizots az elefántok védelmezője lehetett :) Az elefánt fülén látható egy lyuk. Gazdája oda dugja be a lábujját és azzal irányítja az állatot valamint a kezében lévő bottal amivel szegény elefánt fejét ütögeti,de gondolom nem okoz vele nagy fájdalmat. Minden elefántnak megvan a saját gazdája aki felülhet rá és irányíthatja. Reggel is láttuk amint mentek az erdőbe levelet gyüjteni és fent állt a hátán a férfi :) Ha épp nem volt semmi az elefánt hátán,rendszeresen igy közlekedtek :)Elindultunk az orrszarvúlesre. Átvágtunk egy réten és egy keskeny folyócskán.A meredek parton felkapaszkodva értük el az erdőt. Néma csendben ültünk az elefánt hátán,csak a fából tákolt szerkezet nyikorgott alattunk. Az elefánt is élvezte a kirándulást. Lelkesen legelte a leveleket, néha egy-egy kisebb csemetét is kirántott a földből gyökerestül. Nem láttunk sok állatot,de azért láttunk madarakat,őzeket és persze rinocéroszokat. Ők egy szavannaszerű részen élnek,de szivesen elbújnak a fák közé is. A fűben követtük a nyomaikat, láttuk,hogy hol feküdtek,hol van letaposva a fű és találtunk néhány ürülékhalomt is.Egyszercsak hangos elefánttrombitálást hallottunk. A többiek mesélték késöbb,hogy az egyik elefánt megijedt valamitől és még a gazdája sem tudta lecsillapitani. Két lábra emelkedve bömbölt. Nagy nehezen lecsillapodott,de állítólag még sosem fordult elő ilyen. Mindenki rögtön tigrisre gyanakodott,de kicsi a valószínűsége,mert nem szokott közelmerészkedni. Sajnos igy azoknak akik azon az elefánton ültek,nem maradt túl jó élmény az a nap.A naplementét csodálva tértünk vissza a szállásra.Gyertyafénynél vacsoráztunk. Nagyon hangulatos volt. Utána még beszélgettünk,iszogattunk egy kicsit. Mire mentünk lefeküdni,már ott várt a forróvizes palack a takaró alatt. Még sosem aludtam ilyennel,de nagyon kellemes volt,még reggel is melegített.
Másnap reggel elmentünk egy csónaktúrára. Egy fatörzsből faragták ki a csónakot. Egy ember állt a csónak végében és úgy evezett,mi pedig ültünk egymás elött sorban. Láttunk madarakat,egy marabut is és néhány krokodilt messziről. Meg persze a helyieket,ahogy élik mindennapjaikat.Kikötöttünk és gyalog indultunk el egy elefántfarmra. Halkan kellett osonnunk,mert rinocéroszok laktak arra is. Szerencsére nem futottunk beléjük,de láttunk egy-két kupacot. Egy csónakkal újra átkeltünk a folyón.Sajnos késve értünk az elefántfarmra és a kiselefántokat nem láttuk,de azért körülnézhettünk.Az elefántokat szalmagombócokkal etetik, aminek rizs és vitamin van a belsejében. Ott elöttünk csináltak párat, hamar készen van és imádják az állatok. Olyan érdekes dolgokat tudtunk meg,hogy az elefánt magassága négyszerese a talpa kerületének. Fekve alszanak de pár óránként meg kell fordulniuk. Délután ellátogattuk egy kis faluba,ahol a tharu nép él. A tharuk indiából vándoroltak ide még nagyon régen és megőrizték ősi életformájukat. Nádból építik kunyhóikat,hogy az esőzések után könnyebb legyen újra felépíteni és nagyon kicsik a nyilások,hogy a vadállatok ne tudjanak bemenni.Este a kertben kaptuk a vacsorát. Tüzön sütött húst ettünk és a köretet egy fából kivájt csónakban tálalták fel. Nagyon hangulatos volt. Addigra érkezett egy kinai csoport is és kínai dalokkal szórakoztattak minket :)Reggel még elmentünk egy helyi vezetővel a szállás körüli erdőbe,ahol sok mindent elmesélt a helyiek gyógymódjairól, madarakat,növényeket mutogatott. Még kannabist is láttunk :)Aztán fájó szívvel de búcsút kellett vennünk az elefántoktól. Szivesen lennék Nepálban elefántgondozó,ha választhatnék :)
Nekivágtunk egy újabb szörnyű utazásnak,vissza Kathmanduba. Estére értünk a fővárosba ahol még felkerestük azt a helyet ahol a holtakat égetik. Ez a folyó partján egy épületkomplexum. Oda vonulnak el az öregek, betegek meghalni illetve sok aszkéta is ott tengeti a napjait. A holttesteket egy betonerkélyen égetik el a folyó partján, majd a hamvakat a vízbe söprik. Ez elég magasztos látvány lehet, ha épp fel van duzzadva a folyó,de ottjártunkkor sajnos csak egy sáros pocsolya volt az egész. Egyszerre több szertartást is tartottak, volt ahol még csak rakták a máglyát, volt ahol a rokonok búcsúztattak, volt ami már javában égett és olyan is ami már leégett és épp a hamut mosta le egy ember. Mi ezt a folyó túlsó partjáról néztük kb. 10 méterről de annyira felfoghatatlan volt az egész, mintha nem is halottak feküdtek volna ott, vagy mintha filmet néztünk volna. Miden estre igen megrázó élmény volt.
Másnap aztán reggel indultunk a reptérre és egy nagyon hosszú repülőút végén több megállóval hazaértünk Budapestre.

http://ongo.hu/elmenybeszamolok/624